"Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak."
Miért mondja az Úr Jézus, hogy boldogok, akik sírnak? Milyen dolog sírni? Sírtál már?
Sokféleképpen lehet sírni. Legtöbbször fájdalmunkban, bajunkban sírunk. Akkor, ha bántanak, ha valami nem sikerül, ha nem szeretnek. A sírás egy nagyon mély érzés következménye. Isten lát minden síró embert, és kész arra, hogy megvigasztalja, ha Hozzá fordul. Isten előtt az a legszentebb sírás, ha valaki a bűne miatt sír, ha érzi, hogy az ő rossz cselekedetei választják el őt Istentől. Ez a sírás mindig cselekvésre készteti Istent. Ilyenkor mindig lehajol, és megbocsát minden megsiratott bűnt.
Az Úr Jézussal, mint tudjátok, 12 tanítvány járt, vele voltak mindig. Mikor az Úr Jézus kezdte mondani nekik, hogy hamarosan fel kell mennie Jeruzsálembe, hogy ott szenvedjen és meghaljon, a tanítványok nem értették. Annyira szerették Mesterüket, elképzelhetetlen volt nekik, hogy Ő, aki annyi csodát tett, akit úgy ismertek meg, mint akinek hatalma van még a halálon is, az nem lesz többé velük. Akkor még nem értették Isten szándékát.
Egy alkalommal ismét erről beszélt az Úr Jézus. Majd Péterhez fordult, neki mondta: - A Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyjon a te hited. Péter nem értette, ő úgy érezte, mindenre kész az Úr Jézusért: - Uram, én kész vagyok még a halálba is menni veled! - Mondom néked, Péter, nem szól addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem.
Ezután hamarosan elfogták az Isten fiát, és elvitték a főpap udvarába. Az összes tanítvány elfutott akkor. Később két tanítvány az Úr után ment: János és Péter. János bemehetett a főpaphoz is, mert ismerte közelebbről, Péternek kint kellett várakoznia. Míg a tűz mellett melegedett, odament egy szolgálólány, meglátta, és ezt mondta:
- Ez is ővele volt! - Asszony, nem ismerem őt! Kis idő múlva valaki más mondta neki: - Te is azok közül való vagy, még a te beszéded is elárul téged! - Ember, nem vagyok! – tagadta Péter. Egy óra múlva, míg Mesterét vallatták, ostorozták, újra szóltak a várakozó Péterhez: - Bizony ez is ővele van, mert galileai.
Ember, nem tudom, mit mondasz! – és míg ő beszélt, megszólalt a kakas. És akkor hátrafordult a drága Mester és megkínzott tekintete Péterre nézett. Péterben minden összeomlott! Kiment és keservesen sírt. Érezte, mekkorát vétkezett. Péter önbizalma egészen összetört, tenni akarása, saját magába vetett hite darabokra hullott. Szüksége volt erre a keserves tapasztalatra, hogy meglássa, mi lakik a szívében. Meg kellett látnia: Én sem vagyok különb az én atyámfiainál! Keservesen sírt. Isten látta könnyeit, és már készen volt a vigasztalás is.
Később a tanítványok félelmükben együtt voltak egy házban, mikor a feltámadt Úr Jézus megjelent köztük. Újra láthatták a drága arcot, érezhették szeretetét, de Péternek még nem jöttek el a felüdülés órái. Még találkoznia kellett az Úrral, rendezni legnagyobb bűnét. Az Úr Jézus annyira szerette Pétert, hogy maga kereste fel egy sikertelen éjszakai halászat után.
Háromszor kérdezte meg: Szeretsz-e engem? – Ahogy korábban háromszor tagadta meg Urát, most háromszor mondta ki a könnyes vallomást: Uram, te mindent tudsz! Te tudod, hogy én szeretlek téged! – Akkor legeltesd az én juhaimat! Boldog volt Péter, mert keservesen sírt ugyan, nagyon mély sebe volt, de az Úr Jézus be is kötötte, meg is vigasztalta. Elvette saját önbizalmát, hogy ezután csak az Úrban bízva legeltetni tudja az élő Isten nyáját.
Eljön majd az idő, amikor mi is látni fogjuk, hogy milyen rosszak vagyunk, mennyi bűn van szívünkben. Ne nyugodjunk bele! Nem mondjuk ezt: - Nem tudok jobb lenni! - Jó dolog, ha fáj a bűn, mert a megbánt bűnök megbocsáttatnak! Tudjátok, angyal jegyzi tetteinket, beszédeinket, gondolatainkat. De a megbánt bűnöket az Úr Jézus kitörli ebből a könyvből. És akkor majd megérezzük, hogy nincs nagyobb boldogság, mint mikor egy mély bűnbánat után az Úr Jézus teljes szeretetével lehajol hozzánk. Mert boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése